Író vs. szövegíró – a Sixtus-kápolnától a rock’n’rollig

Ha valakinek van egy laptopja és ír is, az már író. Nagyjából ez a kép él sokak fejében rólunk, pedig ez a párhuzam csak annyira pontos, mintha azt mondanánk, hogy végül is Michelangelo is csak egy szobafestő volt, mert egész szépen kifestette a Sixtus-kápolna plafonját. Rakjunk hát rendet a fejekben, körvonalazzuk, hogy mi különbözteti meg az író munkáját a szövegíróétól. 

A hétköznapokban gyakran szembesülök azzal, hogy sokan nem tudják egészen pontosan, mit csinál egy magamfajta szövegíró. Ennél konkrétabb szakmai félhomállyal viszont akkor találkoztam, amikor cégünkbe a szövegírói munkára jelentkezőket interjúztattam. 

A tejesdoboz allegóriája

Az írók – és itt jellemzően az irodalmi műfajokban alkotó személyekre gondolunk – művészek. Ezzel szemben a szövegírók – kis kivételtől eltekintve – nem azok. (Igen, akkor sem, ha a megélhetésért olyan jó nevű írók is megjelentek a reklámszövegírás környékén, mint Karinthy Frigyes.)  Bár időnként tényleg a művészet határát súrolja az, amiből és amilyen gyorsan kell dolgoznunk.

Ha mégiscsak össze akarom mérni az almát a körtével, akkor erre a legtalálóbb hasonlat a művészet – alkalmazott művészet párhuzama lehet. Éppúgy, ahogy a maga nemében egy festő és egy iparművész is művész, csak az egyik festményt készít, a másik meg mondjuk egy tejesdoboz csomagolását.

Kritérium: a sokoldalúság 

Míg az író – megint csak megengedve, hogy azért kivételek akadnak bőven – szabad kezet kap a témaválasztást illetően, addig a szövegírót erősen köti a megrendelő által előírt tárgykör.

Ebből adódik, hogy a szakmánkban alapfeltétel a sokoldalúság, a szakmai kíváncsiság, hiszen a piac szűkre szabottsága okán általában nincs lehetőségünk egyetlen területre specializálódni. (Nem is lenne ez szerencsés, hiszen hamar elérne minket a szakmai kiégés és beleszédülve a mókuskerékbe elvesztenénk a munkánk hajtómotorját jelentő érdeklődést.) Ezért aztán a “csak pedagógiai témájú cikkeket vagyok hajlandó írni” felkiáltással jelentkező szövegíró aspriánsokkal – mint sejthető – nem lett közös az utunk. 

A két szakmát, mint Mózes a Vörös-tengert – az idő tényező is élesen elválasztja egymástól. Jó esetben (kivéve, ha a kiadó nem sürgeti a kézirat leadását), az írót nem köti béklyóba a határidő. A választott műfajtól függően heteket, de akár hónapokat (az sem ritka, hogy éveket) ölhet egy-egy téma precíz kidolgozásába, a “cédulázásba”. (Cédulázás alatt azt a folyamatot értjük, amikor a témával kapcsolatos összes háttérinformációt, a cselekménnyel, a szereplők jellemével kapcsolatban felmerülő kérdéseket, a történet szempontjából lényeges hangulati elemeket gyűjti össze a szerző.) És bár tudjuk, hogy az író legjobb múzsája a határidő, azért azt nyilván érezzük, hogy egy könyvíró e tekintetben nagyobb szabadságot élvez mint mi. (Hogy aztán hogyan osztja be az idejét, az utolsó napokban rohamtempóban gépelve hozza össze regényét, vagy jókaisan minden nap megírja a maga kötelező penzumát, az már egy másik történet.)

A csodálatos szószaporítástól a tárgyilagosságig

A magamfajtának nincs ennyi ideje, hiszen jó esetben napok, ha nincs szerencsénk max. 1-2 óra áll a rendelkezésünkre, hogy egy épkézláb anyagot tegyünk le az asztalra. Igaz, velünk szemben mások az elvárások, nekünk nem kell olyan terjedelmű munkában gondolkodni, mint egy szépirodalmi szerzőnek.

Apropó, terjedelem. Sok egyéb mellett épp a szűkre szabott terjedelem kényszeríti a szövegírót arra, hogy ne csapongjon és kizárólag, a megrendelő igényei szerinti témára koncentráljon. Nincs helye a csodálatos szószaporításnak, a műfaji kurfliknak, nem kalandozhat el, legfeljebb egy-egy, a témához köthető kitekintést engedélyezhet magának, amellyel érdekesebbé, olvasmányosabbá teheti írását. 

Innen nézve tehát jogos lehet az a vád, hogy anyagaink “felületesek”, hiszen nem vállalkozhatunk egy mégoly’ hosszú – 10-15 ezer karakteres terjedelemnél sem – annál többre, mint hogy pillanatképet adjunk az adott szakterület egy-egy szeletéről.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy bár hosszabb együttműködés esetén idővel beledolgozzuk magunkat a témába, a legtöbb esetben – leszámítva az egy témára szakosodott szövegírókat – nem vagyunk az adott terület szakértői.

Hogyan is lehetnénk, amikor nem ritkaság, hogy akár 30-50 (vagy még több) féle cég- illetve intézmény típusnak írunk? (Pl. megbízóink között éppúgy akadhat fémipari, bútoripari, ipari automatizálással foglalkozó vállalkozás, mint magániskola, lakberendező, hangszerkészítő, múzeum vagy akár biokozmetikumok gyártására szakosodott cég.) 

Mivel ennyire kötött, hogy egy szövegíró miről írhat, a sokat emlegetett írói szabadság is csak korlátozottan igaz ránk. Az írók (írók alatt pedig főleg a regényírókat értem) stílusukról, témaválasztásukról és művészi eszköztárukról jóval könnyebben felismerhetők.
Ennek ellenére azok, akik kedvelik a szövegírói felhozatalból egyikünk-másikunk írásait, elég pontosan be tudják azonosítani, hogy melyiket ki “követte el”. A sok esetben nem a saját, hanem a megbízó neve alatt futó cikkeink, posztjaik minden szakmai fegyelem ellenére magukon viselik egyedi stílusjegyeinket. Annak viszont, aki a még ennél is levegősebb írói szabadságról álmodozik, valószínűleg túlszabályozott lesz ez a terep.

Szövegíró, író, bestseller író

Az írónak a kiadó ízlését kell eltalálnia, a bestseller írónak a közönségét is. Hogy ez utóbbi sikerült-e, arról viszont csak a könyv premier után hetekkel, hónapokkal (ha egyáltalán) kap visszajelzést a szerző. Ellenben a szövegíró kifejezetten a célcsoportra írja szövegeit.

Nem engedheti meg a “művészieskedés luxusát”, hiszen szövegei konverziója, azaz, hogy mennyire találta-e a célközönségél azt a bizonyos pontot – online mindenképp – pontosan mérhető.

A szövegíró tehát nem l’art pour l’art szórakoztatni akar (még akkor sem, ha időnként az önkifejezésnek teret adó, pazar stílusban megírt anyagokkal is találkozhatunk), hanem konkrét célja/feladata van az adott szöveggel. Ennek elérésére szerződött.

Szakmánk nyomokban szubjektivitást is tartalmaz, hiszen azokon a felületeken, ahol rendszeresen publikálunk, nem teljesen ismeretlen fogalom az olvasói feedback. (Ennyi évvel a hátam mögött pedig még mindig jól tud esni egy dicséret és elgondolkodtatni egy valóban építő jellegű kritika.) 

Rock’n’Roll

Csak kevesen képesek – legalábbis hosszabb ideig – a téma, stílus, terjedelem koordináta rendszerében létezni. Tény, hogy a szakmánk velejárójaként emlegetett feszesség, fegyelmezettség nem való mindenkinek. De éppen e szűkre szabott kereteken belüli mozgás teszi izgalmassá a munkánkat, hogy naponta megmutassuk a világnak, hogy igenis tudunk összekötözött lábbal rock’n’rollozni. És akármilyen meglepő, ezt a legtöbbször még élvezzük is.