Ö…ö…ö… – dióhéjban az ö-zésről
Forrás: canva.com
- A verbális térkitöltőket használó beszélőről negatív vélemény alakulhat ki
- A töredezett szöveg megnehezíti az üzenet átadását
- Lassítással és egy pillanatnyi csenddel rendezhetjük a gondolatainkat
- Írjunk vázlatot egy sajtpapírra!
- Segíthet az AI, a visszakérdezés és a szakember
Két rádiós történet, két konklúzió. Az egyik egy negatív példa. Pár hónappal ezelőtt egy alapítvány sajtószóvivőjét, kommunikációs vezetőjét szólaltatták meg a rádióban, gyors telefonos interjú formájában. A téma: (az lett volna) az alapítvány milyen tevékenységet végez és hogyan lehet támogatni a munkájukat. Egyáltalán nem maradt meg bennem semmi abból: mivel foglalkoznak és mit tehetnék értük – azaz az üzenetet nem sikerült átadni –, az interjúból csak az idegtépő ö-zésekre emlékszem, amit időnként megszakított egy-egy eltévedt “és” és “hogy”.
A másik egy zseniális rádióreklám, ami egy gyors gravírozó műhelynek csinál egy kis hullámverést. A történet szerint egy ügyfél felhívja a műhelyt és gravírozást rendel. Amikor az ügyintéző visszakérdez, hogy mégis mi legyen a gravírozandó szöveg, az illető csak ennyit tud kinyögni: Ö.. ö… ö…ö… A telefonos munkatárs pedig egy slusszpoénnal zárja a diskurzust: 4 darab ö. Készen is van!
Mit hall ki a hallgató?
A túlontúl sok verbális térkitöltő alkalmazása jó néhány megszólaló életét keseríti meg. És nem csak azért, mert rossz hallgatni, hanem azért is, mert a hallgatóság ebből következtetéseket von le. És mint sejthető, nem épp hízelgő lesz a vélemény.
A mondandóját hosszas ö-zésekkel tarkító előadóról, megszólalóról könnyen gondolhatjuk azt, hogy felkészületlen, de ugyanígy a hozzáértés hiányát is feltételezhetjük.
(Azt se tudja, mit beszél!) Megértőbb befogadók jobb esetben csak a lámpaláz számlájára írják a dolgot. De előfordulhat, hogy azt “hallják ki” a mondanivalóból (pontosabban annak hiányából), hogy itt valami titkolni való van, a beszélő verbális pótcselekvéssel próbálja elfedni az igazságot.
Nézzük, milyen okok húzódhatnak meg az ö-zés mögött?
Leggyakrabban időnyerés miatt kerekítjük a szánk az optimálisnál hosszabb ideig. Ilyenkor vagy egy szó nem jut eszünkbe, vagy magára a kérdésre nem tudjuk a választ. (Erre a jelenségre húzták fel a fent említett rádió reklámot is.)
Épp így előfordulhat, hogy három-négy releváns feleletünk is van, és ilyenkor beszéd közben azon dolgozik vadul a processzorunk, hogy kiválassza a számunkra a legelőnyösebbet.
De az ö-zés jelezhet egy pillanatnyi rövidzárlatot vagy megnövekedett stressz szintet is. Gyakori ez olyankor, amikor a beszélő nincs hozzászokva a nagy nyilvánosság előtti megszólalásokhoz vagy idegenül érzi magát egy interjú helyzetben. És persze, itt a sor végén azért jegyezzük meg, hogy a valósággörbítési igyekezetet is szépen markerezheti ez a rossz szokás.
Hangrögzítő, felkészítő szakember, fék
A problémával számos szónok küzd, nézzük, ők hogyan kerülik el a végtelen ö-zést!?
Először is érdemes tudatosítani magunkban, hogy csak néhány, “kóbor” magánhangzóról vagy folyamatos időhúzásról van-e szó esetünkben.
Célszerű hangrögzítőre felvenni a beszédünket (bár ezzel a módszerrel sajnos a nagy nyilvánosság előtti felszólalást nem tudjuk modellezni) és visszahallgatva meggyőződhetünk a probléma súlyosságáról.
Ismerünk olyan retorikai iskolát, ahol strigulázzák az ö-ket, ezzel is igényesebb beszédre kényszerítve a leendő szónokot.
Lassítsunk az agyunkon és a beszédtempónkon! Gyakran a verbális purhab szükségessége azzal magyarázható, hogy a beszélő agya már régen előrébb jár, mint a szája, és ahhoz, hogy egy kicsit összerendezze ezt a kettőt, kénytelen beiktatni egy kényszerszünetet. Ezt viszonylag könnyűszerrel orvosolhatjuk, ha behúzzuk a féket. A lassabb beszédtempó majd elegendő időt hagy gondolataink összehangolására.
A jó könyvtől az egy másodpercnyi csendig
Míg a sűrű ö-zés a hallgató számára feltűnő és bosszantó jelenség, a csendet sokkal kevésbé érezzük ennyire zavarónak. (Nyilván azért ennek is megvannak a korlátai. Egy rádió interjúban, ahol a látvány nem ad támpontot a hallottakhoz, 5 mp-nyi csend egy örökkévalóságnak tűnhet!) Önfegyelemmel rászoktathatjuk magunkat, hogy a stratégiai fontosságú pontoknál ö-zés helyett megálljunk és hagyjunk magunknak egy másodpercet. (Meglepő, de ilyen rövid idő is elég ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő kifejezést.)
Rutinos interjúalanyok gyakran élnek a visszakérdezés módszerével. Ez nemcsak az időhúzás miatt lehet hatékony, de akkor is, ha nem pontosan értettük, mire kíváncsi a kérdező. Az így nyert pár másodperc szintén mondanivalónk újrastrukturálására fordítható.
Előfordul, hogy éppen azért kezdünk ö-zésbe, mert megfelelő szókincs híján nem vagyunk képesek a számunkra elvárt módon kifejezni magunkat. Erre nekem nincs jobb receptem, mint az olvasás! Szépirodalom, szakirodalom, esetleg hangoskönyv, bármi jöhet, amiből elleshetjük az igényes nyelvezetet.
Sok esetben az is nagy segítség, ha csak fejben lefuttatjuk az előttünk álló feladatot. Készítsünk vázlatot! Ez persze nem azt jelenti, hogy az első szótól az utolsóig varrjuk készre a szövegünket, csak azokat a kulcsszavakat írjuk fel, amelyek segítenek továbbgombolyítani a gondolatainkat és amelyekre támaszkodva kerek válaszokat adhatunk.
Bármilyen meglepő is, de ehhez elég lesz egy sajtpapír. Ha azonban a “vázlat” két-három A4-es papírlapot tesz ki, biztosak lehetünk benne, valamit nem jól csináltunk. (Interjú vagy felszólalás közben – ha egyébként nem felolvassuk mondandónkat, hanem fejből tervezzük elmondani – nem lesz időnk ezekre a hosszú mondatokra.)
Interjú esetén célszerű feltérképezni a riporter kérdezési stílusát, és azt, hogy rendszerint milyen mélységben merül alá egy-egy témában, hagyja-e végigmondani a mondókánkat vagy folyamatosan belekérdez, így a helyzet nem ér felkészületlenül. Ha attól tartunk, hogy váratlan kérdéseket kapunk, teszteljük magunkat az AI segítségével! Adjuk meg a mesterséges intelligenciának a témát és kérjük meg, hogy írjon össze 8-10 releváns kérdést.
Persze, az sem ördögtől való, ha indokolt esetben szakemberhez fordulunk, aki helyzetgyakorlatokkal, trükkökkel, stresszoldással és a nyilvános beszéd modellezésével átsegít az akadályokon.
A kérdés, amire nincs válasz!
Bármelyik módszerhez is folyamodunk, nem kerülhető meg a felkészülés, a témánk kimerítő ismerete. Csak ez garantálja, hogy kellően magabiztosak, szakmailag kikezdhetetlenek legyünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne olyan kérdés – mondjuk egy interjúban, kerekasztal beszélgetés során – amire nem tudunk kapásból válaszolni. Érdemes ilyenekre kész válasz paneleket felépíteni.
Vegyük például azt a helyzetet, amikor a riporter azt kérdezi (mondjuk májusban), hogy cégünknek milyen lesz az első félévi mérlege. Erre természetesen nem adható abban az időpontban konkrét válasz.
Ilyenkor háríthatjuk a kérdést azzal, hogy “erre ma még nem tudok válaszolni, térjünk vissza a témára egy következő időpontban”, de az is pontot ér, ha azt mondjuk: “egyelőre csak a negyedéves adatok vannak a birtokomban, nem szívesen bocsátkoznék találgatásokba, várjuk meg a konkrét eredményeket.”
Nincs gyakorlatod a nyilvános szereplésben, szeretnél rutinosabb lenni ezekben a helyzetekben? Keress minket!
Hasznos linkek:
A beszéd természetes velejárója – amit mindenki csinál, de senki nem tudja, miért: „ööö”
Hezitációs jelenségek a magyar beszédben
