Lewis Hine és a kétdimenziós PR-forradalom

Published by momo

Lewis Hine egy csendes, szemüveges férfi volt. Nem olyan, mint amilyennek a szuperhősöket vagy a forradalmárokat elképzeljük. Mégis, egy szál fényképezőgéppel képes volt egy PR-forradalmat véghez vinni, aminek következtében mintegy 2 millió gyerek életkörülményei jelentősen javultak. Most erről mesélek nektek.

Ha az emblematikus PR szereplőket vesszük sorba, a listán egészen biztosan találkozunk majd Ivy Lee vagy Edward Bernays nevével. Véleményem szerint azonban ezen az ominózus dobogón mindenképpen ott a helye Lewis Wickes Hine-nak is.

Főhősünk 1874-ben született Wisconsinban. Hamar belekóstolt a munkába, édesapját korán elvesztette, így a kamasz fiúnak kellett eltartania a családját. Sorstársai többségével ellentétben azonban ő ki tudott szakadni a gyárak lélekpróbáló világából, a New Yorki egyetemen tanult szociológiát. Már egészen korán érdekelni kezdte a fotográfia, az ehhez szükséges tudnivalókat pedig autodidakta módon sajátított el, olyannyira sikeresen, hogy később tanította is a fotózást.

Apró termetűek óriási problémája

Eddig ez nem több, mint egy kedves XX. századi történet. Érdekessé és rendhagyóvá az teszi, hogy Hine esetében a szociológia és a fotográfia együttese kiváló PR-eszközzé kovácsolódott a gyerekmunka ellen. 1908-tól ugyanis a National Child Labor Committee (Nemzeti Gyermekmunka Bizottság) felkérésére több mint egy évtizeden keresztül járta rendíthetetlenül az országot és gyárakban, bányákban, néha farmokon készített képeket a gyerekmunkásokról.

Akkoriban a törvény 7(!) éves kortól engedélyezte a gyerekmunkások foglalkoztatását, de sok helyen még ezt sem tartották be és már négy évesen bányákban és szövőgyárakban dolgoztatták a kicsiket, akiket épp termetük tett alkalmassá arra, hogy a szűk járatokban közlekedjenek vagy bebújjanak a gépek alá.

Gombok és inchek

Értelemszerűen a tulajdonosok nem repestek az örömtől, hogy Hine megörökítse az akár 15 órás robotot teljesítő gyerekek életét, ezért leleményesnek kellett lennie. Olykor bibliaárusnak, gép szállítónak, kereskedőnek vagy biztosítási ügynöknek adta ki magát, így oda is beléphetett, ahová fotósként nem tehette volna be a lábát. Általában – már csak a felvett “szerepe” miatt is, – tilos volt beszélgetnie a megörökített gyerekekkel.

Csak egy gyors szóváltásra volt ideje, ilyenkor megkérdezte modellje nevét, korát és hogy mennyi ideje dolgozik az adott helyen. Ezeket az információkat a kordokumentumok mellé megjegyzésként rögzítette.

Hogy még hitelesebbé tegye képeit, a gyerekek magasságát is jelölte, persze, mérőszalag nélkül. Maga mellé állította a kicsiket és bejelölte, hogy a zakójának melyik gombjáig értek, ezt aztán később átváltotta az akkor használt amerikai hosszmértékegységre (láb, inch).

A fotó, mint PR eszköz

Képeinek drámaiságát a téma adja, nem volt szüksége különleges beállításokra, extra fény trükkökre.

Hagyta, hogy a sokat élt gyerekarcok és különösen a szemek meséljenek.

Bár nehéz választani, hogy melyik a legdrámaibb fotója, az újságolvasókat a kilenc éves, 122 cm magas szövőgyári munkás kislány, a Sadie Pfeifert ábrázoló fotó (nyitóképünk) fogta meg igazán. A végtelenbe tartó szövőgép előtt szinte súlytalan gyerekmunkás képét a Time magazin beválogatta a XX. század 100 legfontosabb fotója közé.

Beszédes képek

És épp ez az ábrázoló erő, a szavak nélkül elmesélt élettörténetek hoztak áttörést. Fotói kétdimenziós storytellingek, amelyek a National Child Labor Committee kampányaival és az ezek nyomán a sajtóban megjelenő cikkekkel ráirányították a döntéshozók figyelmét erre a megnyomorított generációra. De munkásságával nemcsak a politikusok nézőpontját változtatta meg, hanem az addig a gyerekmunkát magától értetődőnek, vagy legfeljebb szükséges rossznak tartó közvéleményét is.

Szó szerint láthatóvá tette a problémát. Nagyrészt neki és a valóságot kíméletlen őszinteséggel bemutató képeinek köszönhető, hogy 1915-ben Amerikában a szenátus lényegében eltörölte a gyermekmunkát, annyiban legalábbis mindenképp, hogy a fizikai dolgozók alsó korhatárát 16 évben határozták meg. Ez pedig felért egy igazi PR-forradalommal, hiszen az 1910-es népszámlálási adatok szerint közel 2 millió gyerek volt érintett a kérdésben.

Tanuljunk PR-t Lewis Hine-tól

De hogy ez a cikk többről is szóljon egy PR-történeti érdekességnél, nézzük, hogyan kamatoztathatjuk a magunk javára Lewis Hine munkásságát. Vegyük példának azt, hogy cégünk legközelebbi CSR tevékenysége keretében, társadalmi munkában egy folyópartot tisztítunk meg a felgyülemlett szeméttől. A pozitív példa kedvéért és

azért, hogy megmutassuk: vállalkozásunk nemcsak szólamok szintjén tesz az élhetőbb környezetért, az akciót mindenképpen érdemes dokumentálni.

Nyilván készíthetünk “werk fotókat”, amelyek a munka fázisait és a dolgozókat örökítik meg, de talán drámaibb lesz a hatás, ha a végeredményt a megtisztított területet és a szeméttel teli zsákok kontrasztjával ábrázoljuk. (Ahogy Nine tette a sötét, veszélyes gyárakban fotózott gyerekekkel.)
Szerencsés, ha a fotókhoz egy-egy rövid kommentet is fűzünk. (A munka hányadik órájában készült a kép, hányadik zsákot pakolja meg éppen a fotón látható munkatárs, egy gyors hangulatjelentés az aktivisták hogylétéről stb.). Bár csábító, de semmiképp se manipuláljuk a minél látványosabb eredmény érdekében a PR-fotókat, ez ugyanis az egész akció valódiságát és jobbító szándékát teheti idézőjelbe.

Hitelesség mindenek felett

Hogy minél szélesebb kör értesülhessen kezdeményezésünk híréről, üzenetünket valamennyi elérhető csatornán futtassuk meg.

Így a közösségi médiában, a lapokban, magazinokban, elektronikus sajtóban, a belső kommunikációs csatornákon, előadásokon, konferenciákon ne szégyelljünk hírt adni CSR akciónkról, az elért eredményekről.

De a leglényegesebb tanulság talán mégiscsak az, amit a fent megidézett, csendes, de elkötelezett fotós történetéből levonhatunk, az a hitelesség – mindenek felett.
Ha neked is szükséged van hasonlóan jól működő PR-eszközökre, keress bennünket!

Források:

https://mult-kor.hu/megrazo-kepek-a-szazadfordulo-amerikai-gyerekmunkasairol-20170824
https://www.loc.gov/collections/national-child-labor-committee/about-this-collection/
https://www.archives.gov/education/lessons/hine-photos