A megjelenés az önértékelésünk vetítővászna

Alighanem utoljára a jégkorszakban öltözködtünk pusztán azért, hogy ne fázzunk. A későbbi koroktól kezdve napjainkig viszont a viseletnek, sőt, a teljes külső megjelenésnek ennél sokkal nagyobb szerepet tulajdonítottunk. Gondoljunk csak az előkelő bíbor színre, ami évszázadokon át kizárólag az uralkodók és az arisztokraták számára volt engedélyezett, mint a rang és a kiválasztottság külső jelzése. A megjelenés tehát hamar egyfajta vizuális névjeggyé, saját magunk PR-eszközévé, az énmárka elválaszthatatlan részévé vált. Hogy a „Mindenki azt hord, ami neki jól esik!” szlogennek mennyi a létjogosultsága napjainkban, és egyáltalán a külső megjelenés egyet jelent-e a külsőséggel, ennek megválaszolásához Molnár Tímea stílusmentor segítségét kértem.

Az elterjedt nézet szerint 7 másodperc alatt alakítjuk ki véleményünket egy ismeretlenről. Sőt, akad olyan is, aki szerint még ennyi sem kell, hogy a szimpátia-antipátia Tinderen jobbra vagy balra húzzunk valakit. Mekkora szerepe van ebben a megjelenésnek?

Szerintem van realitása a fenti kijelentésnek, de érdemes figyelembe venni, hogy hol történik az interakció. Személyes találkozásnál a kizárólag láthatókon kívül számos egyéb tényező befolyásolja a véleményünket. A 7 vagy akár a 4 másodperces limitet inkább az online térben tartom elképzelhetőnek. A vizuális ingerekkel túlzsúfolt világban ugyanis valóban ennyi idő alatt szkennelünk be egy illetőt és alakítunk ki róla véleményt.

Mennyire tudatosult bennünk, hogy külsőnkkel igenis üzenünk a világnak?

Azt hiszem, nem nagyon. Szakértő szemmel ki lehet szúrni, hogy kinek segített egy stylist, ki az, aki mögött egy tudatosan felépített rendszer van, és ki az, aki azt kapta fel, ami éppen a keze ügyébe akadt reggel a szekrényben. Ezért is tartom fontosnak – bár tudom, csak ábránd –, hogy a gyerekek a közoktatásban tanuljanak arról, hogyan ajánlott felöltözni egy állásinterjúra vagy egy esküvőre.

Öltözzünk fölfelé!

Végül is mit fejez ki a megjelenésünk?

Ez erősen helyzetfüggő. Megmutatja a helyünket a világban, üzenetet küldhetünk általa magunkról a környezetünknek, pszichológiai nyelven az önértékelés kivetülésének is tekinthetjük.

A kinézetemmel (öltözet, frizura, smink, kiegészítők stb.) azt mutatjuk meg, hogy kik vagyunk, vagy inkább azt, ahová pozicionálni szeretnénk magunkat?

Sokszor meséltem már el a következő esetet, de azt hiszem, tökéletes választ ad a kérdésedre. A történet főszereplője egy huszonéves, ambiciózus jogi egyetemista fiatalember, aki határozott

elképzelésekkel vágott neki a jövőjének. Mindenáron ügyvéd akart lenni, és erre hangolta a küllemét is. Egy alkalommal egyik tanára félrevonta és megjegyezte neki: „Ön már elégségessel indul”. Azaz a fiatalember öltözete azt az üzenetet közvetítette az oktatónak, hogy igazán komolyan veszi a célját. Megjelenését a vágyott pozícióhoz igazította, ahogy a szakmában mondani szoktuk: „fölfelé öltözködött”.

Következetlenség egyes szám első személyben

Mi a véleményed arról, hogy a különböző fórumokon lépten-nyomon azt olvashatjuk: „Mindenki azt hord, amit akar”?

Ez egy illúzió. Bármennyire is tiltakozunk ellene, nem tudunk a társadalmi normák fölé emelkedni, mert egyszerűen nem így működünk. Még ha azzal is áltatjuk magunkat, hogy ezek csak „külsőségek”, döntéseink, értékítéleteink mélyén berögzült, hogy az kapja meg az állást, vagy azzal megyünk el egy második körös randevúra, aki ezeknek az írott/íratlan standardoknak megfelel.

Ennyire konzervatívak lennénk?

A jelenben nem a konzervativi zmust látom meghatározónak, hanem a megélhetési életszínvonalat. A pénztárcánk szabja meg, hogy mit engedhetünk meg magunknak. Miközben az is tény, hogy egy second handből is ütőképes ruhatár állítható össze. 

Gyakran halljuk azt, hogy „ha több pénzem lenne, jobban néznék ki”. És ez az a mondat, amivel mintegy felmentést adunk magunknak a jólöltözöttség, az igényes megjelenés alól. A tudatos választás helyett a sodródás, a parttalan várakozás fészkeli be magát az életünkbe.

De hogy a kitérő után válaszoljak is a kérdésedre:

Leértékelt önértékelés

Az imént említett megélhetési életszínvonal jellemzően impulzusvásárlásokra (mint pillanatnyi örömforrás) késztet bennünket vagy fordítva: a tudatos vásárlás felé billenti el a vásárlókat?

Úgy látom, hogy a leértékelések korát éljük. Ilyenkor egy 30–40%-os leárazás esetében az átgondoltság helyébe lép a helyzetbe való belenyugvás, a kompromisszum. Hogy a meglévő keretet okosabban, célirányosabban költse el valaki, az már a következő lépcsőfok.

A megfelelő megjelenés elérése ösztönös vagy tanulható?

Hiszek abban, hogy ez tanítható. Van egy olyan rétege az öltözködésnek, amihez nem kell divatszakértőnek lenni, csak néhány egyszerű alapszabállyal érdemes tisztában lenni. Ha már megvannak a stabil alapok, akkor jöhet mindezek egyénre szabása. Ekkor választhatjuk ki, mely szabályokat alkalmazzuk, és melyek lesznek azok, amiket tudatosan elhagyunk. A normákat ugyanis csak úgy tudjuk megszegni, ha ismerjük őket. Aki eddig eljutott, innen már könnyedén továbbléphet a kísérletező szakaszba és kialakíthat egy egyedibb, stílustömörebb megjelenést.

Úgy vélem: az alapozást, az öltözködési elemi ismeretek átadását szerencsés már egészen kisgyermekkorban elkezdeni. Nyilván ezzel nem az a cél, hogy miniatűr divatmodelleket állítsunk a kifutóra, de a magukra igényes szülők jó példát mutathatnak az alkalomhoz és adottságokhoz illeszkedő kinézet eléréséhez.

Több, mint szemfényvesztés a színekkel meg a rúzsokkal

Az ügyfélköröd mennyire tekint vizuális névjegykártyaként a megjelenésére? Ők már elérték ezt a tudatosságot?

Élethelyzettől függ, hogy ki hol tart ebben. Másképp éli meg egy GYES után ismét a munkaerőpiacra lépő kismama, akinek az a legfontosabb szempont, hogy legyen legalább egy ruhája, ami nem foltos. Itt az alapokról kezdjük az építkezést, amire aztán a későbbiekben újabb „emeleteket” húzhatunk. És persze van az a vendég, aki többé-kevésbé tisztában van az adottságaival és csak egy kis megerősítésre vár. Meg nyilván olyan is van, akinek halvány gőze sincs arról, hogy számára milyen színek, formák, szabásvonalak lehetnek előnyösek. Változóak az indokok, hogy ki miért veszi igénybe a szolgáltatásomat. Nem elvárható, hogy holnaptól mindenki kifogástalan megjelenést produkáljon. A célom nem is ez, sokkal inkább az, hogy a hozzám fordulóknak legyen kedve felöltözni és a szekrényükben valamiféle rendszert lássanak.

Kívülről nagyon könnyűnek tűnik a dolgod, hiszen csak néhány színkendő meg egy kis smink kell hozzá. Fel is hígult a stylist szakma. Hogy látod a helyzetedet?

Minden korszaknak megvan a maga felkapott szakterülete. Régebben mindenki coachnak készült, aztán meg lakberendezőnek, míg elérkezünk a stílustanácsadók dömpingjéhez. Ez tagadhatatlan. Értelemszerűen ebben a zajban nehezebb észrevétetni magunkat. Ráadásul – ahogy említetted –, a látszat az, hogy a munkám csak bűvészkedés a színekkel meg a rúzsokkal, pedig azért ennél jóval összetettebb a dolog.

Értem, hogy miért vonzó a szakmánk a divatorientáltaknak.

Leginkább mentálhigiénés területként szeretek a munkámra tekinteni, mert úgy hiszem, ha lehúzzuk róla a ruhákat, ez tulajdonképpen egy segítő szakma. Aki csak a felszínt, a szó szerint vett külsőségeket látja ebben, annál hamar eldől, hogy ez csak egy hobbi vagy képes-e egy másik emberrel kellő empátiával foglalkozni.

Instakompatibilis kontra időtálló, önazonos megjelenés?

Apropó divat… Sokan összemossák a stílust és a divatot. Hol a határ a kettő között?

Az az ügyfél igényétől függ, hogy melyikkel kíván foglalkozni. Ismerjük azt a típust, aki „insta-kompatibilissé” szeretne válni. És ebben semmi negatív felhang nincs. Ezzel az elvárással az illető nyilván egy olyan stílustanácsadót fog felkeresni, akinek a kommunikációja ezt a vágyott újszerűséget, frissességet, trendkövetést tükrözi.

Ellenpólusként pedig ott van a másik csoport, amelyik a stílust összemossa a divattal. Ebben az esetben inkább egy építkező típusú tanácsadás lehet a célravezető, ahol az alapok lerakása után tisztul a kép, hogy mi miért működik. Ezt követően lehet az aktuális trendeket arra használni, hogy azokat a saját képünkre formáljuk.

Én ez utóbbi tanácsadó vagyok. Hozzám is gyakran érkeznek hölgyek, hónuk alatt Instagramról vagy a Pinterestről kimásolt képekkel teli mappával, „Szeretnék így kinézni!” felkiáltással, miközben szemmel láthatóan nem a vágyott ideálnak megfelelő adottságokkal rendelkeznek. Ha nincs reális ön- és testképünk, biztos lábakon álló önismeretünk, akkor a divat sose fogja megadni nekünk azt a fajta belső örömöt, mint amikor a lehetőségeimmel és korlátaimmal egyaránt tisztában vagyok, és ezáltal az adott trendek ismeretében képessé válok a legjobbat kihozni magamból.

Ez a fajta ügyfélkezelés azért már jócskán több, mélyebb annál, mint hogy valakinek a piros vagy a kék szín áll-e jobban…

Abban az értelemben igen, hogy külső szemlélőként egy másfajta reflektorral világítom meg a klienseimet. Az objektív visszajelzés pedig segíthet a valós önkép kialakításában.

Mi történik egy tanácsadáson?

Előzetes felméréssel indítok, ahol kitérünk a hozzám érkező szokásaira, elvárásaira. Itt dől el, hogy ki milyen mélységben akarja, engedi, hogy kalauzoljam. Ha ezt tisztáztuk, jön a kiépített tematikám: a színkendőzés, a sminkelés, a testalkat-elemzés. Szeretem, ha a szolgáltatásomat igénybe vevő ügyfelek magukkal hozzák kedvenc ruháikat is, mert így a gyakorlatban mutathatom meg, milyen szabásvonalak, színek, ruhahosszok előnyösek vagy épp előnytelenek. A hallottakat egy munkafüzetben rendszerbe foglaljuk, hogy a tanultak megmaradjanak és persze, a tanácsadás része, hogy menet közben amit lehet, fotókkal is dokumentálunk.

Ennyi elemzés után mit tud még egy kép adni a vendégnek? A fotó ennyire jó tükör?

Az emberi agy rendkívül trükkös szerkezet. Nem mindig azt látjuk, amit látnunk kellene. Ha viszont a kezünkbe kapunk egy fotót, akkor mindjárt szembetűnik az „elefánt a szoba közepén”. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy készítsen saját magáról fotókat és részrehajlás nélkül elemezze a látottakat. Nagyon örülök, ha elhiszik azt, amit mondok, és hallgatnak a véleményemre, de úgy hiszem, mindenkinek el kellene jutnia arra a szintre, hogy saját maga tudjon megalapozott döntéseket hozni a külsejét illetően a próbafülkében. Ehhez nem kell más, mint a megfelelő szemléletmód elsajátítása.