Hány ember kell egy könyv megírásához?

• Ajándékba szánt könyv esetében maradjunk a hagyományos papíralapúnál, oktatási céllal az e-book is számításba jöhet
• Szakmai könyveknél érdemes rákérdezni, mire keres válaszokat a célcsoport
• Vázlatírás, munkacím, kézirat, mellékletek, szellemíró
• Bontsuk fejezetekre a szöveget
• A szerkesztő az íróval együttműködve végleges formára alakítja a megírt anyagot

Mire ezt a cikket olvasod, a mozikban már javában fut a “Véletlenül írtam egy könyvet” című magyar film. Nos, kíváncsian várom, hogy az ígéretes cím mit takar, de addig is, amíg ez kiderül, beszéljünk a szakmai könyvírásról. Illetve arról, hogy mikor elengedhetetlen és mikor nem az írói szárnybontogatás és tulajdonképpen hány szereplős is ez a történet?

Pár évvel ezelőtt még a motivációs tréningek egyik állandó kulcsmondata volt az, hogy ha maradandó nyomot kívánsz hagyni magad után, akkor add közre a gondolataid bőrkötésben! Így is lett, kis túlzással: aki élt és mozgott könyvírásra adta a fejét.

Mára – nemcsak a könyvírási hajlandóság, de a könyvolvasás is – jócskán alábbhagyott. Szinte mindenki az online térben kommunikál (és ott sem feltétlenül írásban), a hagyományos könyveket pedig sok esetben felváltották az e-bookok. Érdekes mellékszál, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által nemrégiben végzett felmérésben a magyarok egyharmada a digitális olvasnivalóval szemben előnyben részesíti a nyomtatott könyvet, mert jobban meg tudja jegyezni, amit papíralapú könyvben olvas.

A kétségkívül aggasztó jelenségnek azonban van egy pozitív oldala is: megfelelő csillagállás mellett (a közönséget érdeklő téma, jó stílusban megírt mű, igényes kiadás) most egy saját könyvvel jó eséllyel kitűnhetünk a tömegből. (Ha kizárólag oktató céllal írjuk könyvünket vagy egyáltalán nem szükségszerű, hogy az fizikai formában is kézbevehető legyen, abban az esetben egyáltalán nem ördögtől való az e-book, viszont, ha valamilyen évfordulóhoz kötődik vagy ajándékba szeretnénk ajándékba a munkánkat, szerencsésebb a hagyományos, papíralapú kiadványban gondolkodnunk.)  De nem lövöm le a poént azzal, ha azt mondom: azért a dolog ennél egy picivel összetettebb.

Kell egy csapat és egy jó téma!

Nézzük részletesen! Az első és szerintem leglényegesebb szempont, hogy találjunk egy olyan témát, ami véleményünk szerint érdekelheti az olvasókat (és az sem hátrány, ha minket is érdekel!) és amit még nem, vagy olyan mélységben, mint ahogy mi szeretnénk, még nem írtak meg.

Előfordulhat, hogy már létezik a kiválasztott témában írásos mű, de mi egy teljesen más nézőpontból, esetleg az információkat másképp rendszerezve, érthetőbben szeretnénk megírni könyvünket. Mint ahogy épp így megtörténhet az is, hogy valaki l’art pour l’art, magáért az írásért veselkedik neki a betűvetésnek és egyáltalán nem azzal a céllal, hogy művét kereskedelmi forgalomba hozza. 

Kinek szól a könyv?

Az sem mindegy – nagyon nem! -, hogy szélesebb réteget célozva ismeretterjesztő, vagy kifejezetten a vájtfülű szakmabelieknek szóló munkának fogunk-e neki. Előbbinél a közérthető, olvasmányos formában történő információátadás lesz a legfőbb kritérium. Utóbbi esetben viszont célszerű feltérképezni (akár kérdőíves formában): szakterületünk szereplői mire keresnek válaszokat, hogy könyvünk ne egy n + 1. kötet, hanem valóban hasznos segédanyag legyen a polcukon.

Külön fejezetet képeznek azok a munkák, amelyek egy vállalat vagy egy üzletág történetét mutatják be. Persze egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy szikárabb ismeretanyagból kizárólag unalmas könyv születhet.

A jobb megértés és a hitelesség kedvéért itt a tartalmat színesíthetjük interjú betétekkel, visszaemlékezésekkel, korabeli dokumentumokkal, fotókkal és minden olyan vizuális elemmel, amivel mondanivalónk kézzelfoghatóvá válik. 

Érdekesebb, olvasmányosabb végeredményt kapunk, ha nem egy szigorúan vett kronologikus cégtörténetet, hanem egy vállalati életutat mutatunk be a sikerekkel, bukkanókkal, küzdelmekkel, a privát történelem ide vonatkozó részeivel, társadalmi, iparági kitekintéssel. 

Valóságmozaik interjúkkal

Kifejezetten izgalmas kihívás lehet, ha a cég históriáját (vagy annak egy jelentős részletét) a vállalkozás életében meghatározó szerepet játszó emberek mesélik el interjú formában. Ebben az esetben ugyanazt a valóságot más és más perspektívából láttathatjuk, attól függően, ki, hogyan élte meg azokat az éveket. 

Az még nem elég, ha fejben már megvan a könyv

Mire idáig eljutunk, fejben már meg is írtuk könyvünket. Most következik az, hogy a valóságban is legépeljük a szöveget. Kezdjük is egy laza, bemelegítő vázlatírással! Itt határozzuk meg, hogy témánkba milyen mélységben kívánunk alámerülni, mely témaköröket tervezzük kifejteni. Ugyanitt érdemes jelölni azt is, hogy hol, milyen képet, táblázatot, grafikont, vizuális elemet tervezünk majd beilleszteni.

Ja, és el ne felejtsem: már ekkor adjunk egy munkacímet a könyvünknek! A munkacím ugyanis meghatározza azt, hogy ténylegesen miről akarunk írni és jó esetben segít elkerülni a felesleges kitérőket. 

Hagyjuk az olvasót is levegőhöz jutni!

Minden család életében van ugyanis egy olyan rokon, aki a családi ebédeket bő lére eresztett nagymonológjaival színesíti, amit az asztalnál ülők a hűlő húsleves felett kellő tisztelettel, ámde egyre fogyó türelemmel hallgatnak végig. A verbális inkontinencia írott párja a kezdő sortól az utolsó mondatig egyetlen, összefüggő szövegként megírt szöveg, ahol lélegzetnyi időt sem hagyunk az olvasónak. Igyekezzünk elkerülni, hogy mi legyünk ez a “lelőhetetlen” rokon!

Miért kaphat gellert a nagy ívű terv?

Meglehet, mostanra tisztán látjuk: fejben sokkal jobbnak tűnt a dolog, mint amit most leírva látunk. Számos oka lehet annak, hogy elmarad az általunk várt végeredmény. Lehet, hogy nem tudjuk a megálmodott könnyed, mesélő stílust elkapni, de épp így az is lehetséges, hogy a rengeteg mondanivalóból nem vagyunk képesek az igazán fontos részleteket kimazsolázni. Mint ahogy ennek a fordítottja is előfordulhat: túlságosan szikár, szűkszavú leírásunk a kívülállót nem ragadja magával, könyvünk inkább szöveggyűjteményre, példatárra emlékeztet, mintsem egy letehetetlen könyvre. Ezen tüneteket észrevételezve két választásunk van: 1. hagyjuk az egészet a fenébe (amennyiben nem életbe vágó saját könyvet írnunk), 2. egy szellemíró segítségét kérjük – mondjuk a Szövegszabászt –, aki vagy teljes terjedelmében megírja a könyvet (természetesen szerzőként nem ő lesz feltüntetve), vagy konzultációs formában végigbábáskodja a mű megszületését és észrevételeivel, tanácsaival végigvezeti az írót a folyamaton. 

Már csak a végső simítások vannak hátra

Hetekig, de akár hónapokig tartó munkánk eredményeképp mostanra készen vagyunk a kézirattal. (Nem árt tudni, hogy ebben az esetben a “kézirat” nem szó szerint kézzel írt, papíralapú anyagot jelent. A nyomdák, kiadók ugyanis szinte kizárólag digitális formában várják tőlünk a szöveganyagot.) Az utolsó szó begépelésére kicsit “rápihenve” jöhet az átolvasás, a finomítás, az utolsó szerkesztés, amikor kritikus szemmel végigolvasva az anyagot minden felesleges sallangtól megszabadulunk, a logikailag összetartozó elemeket egymás mellé rendezzük. Jó esetben ilyenkorra a szövegünket már kívülről fújjuk, így az esetleges elütések, apróbb hibák nem tűnnek fel, ezért írásunkat mindenképpen futtassuk át helyesírás ellenőrzőn! 

Egy jó cím megfizethetetlen

Ennyi monitor előtt töltött óra után már határozott elképzelésünk van arról, hogy kinek és mit akarunk mondani. Itt az ideje, hogy végleges címet adjunk munkánknak!

de ha csak kis példányszámban, az ismerősöknek, üzleti partnereinknek írjuk, akkor is fontos, hogy sokat ígérő címet válasszunk. Ha ezt is kipipáltuk, művünket adjuk oda két-három, a témára rálátással rendelkező személynek véleményezésre. 

A következő fejezet: a kiadó

Meglepő, de talán nem a szöveg megírása lesz a legnagyobb feladat. Még csak most következik az, hogy egy választott kiadóval leszerződjünk arra, milyen méretben, példányszámban, kivitelben szeretnénk megjelentetni munkánkat. Keménykötésben gondolkodunk vagy megelégszünk a puhafedelűvel is? Színes képekkel/ábrákkal tervezünk? Fényes papírlapokról álmodunk vagy újrahasznosítottról? Igényes grafikát képzeltünk el a borítóra, netán a prégelés tetszik? Csak néhány kérdés, amiről anyagi lehetőségeink függvényében mindenképpen döntenünk kell.

Amennyiben a fenti kérdésekre választ adtunk, a következő kockára léphetünk: kéziratunk egy szerkesztő kezébe kerül. Ő gyúrja majd végleges formára a szöveganyagot, azaz lenyesegeti a túlburjánzó részeket, és jelzi, ha valahol kiegészítésre van szükség, kiszűri a logikai buktatókat. Tárazzunk be néhány levél Xanaxot, a szerző-szerkesztő közötti pingpongozás ugyanis gyakran elhúzódhat!

A magánkiadás esete a levessel meg a hússal

Amennyiben magánkiadásban gondolkodunk, némely esetben olcsóbban ússzuk meg a dolgot. Igaz, itt az egy kötetre rúgó fajlagos költségek rajzolják majd ki a végösszeget, azaz, lehet, hogy a végén drágább lesz a leves, mint a hús. Ám, ha a könyvvel az a célunk, hogy egy szűk kör számára hagyjunk magunk után maradandó nyomot, ez a szempont nem is tűnik olyan lényegesnek. 

A könyv ugyanis olyan erős kapcsolatot hoz létre az író és olvasó között, amit talán Krúdy Gyulánál senki sem fogalmazott meg szebben. És amivel részben meg is válaszolta a címben feltett kérdésemet, hiszen, amint az előzőekből kiderült, sokan vesznek részt egy könyv megjelentetésében. De a történetnek igazából mégiscsak két főszereplője van. “Ketten kellünk hozzá. Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés. Én csak elkezdhetem.” 

Szóval, kezdhetjük?